Női ETTU Kupa – Sporttörténelmi elődöntő és sportnap Budaörsön – ELŐZETES

Pingpong

Budapest, 2019. március 6., szerda (MTI) – Sporttörténeti elődöntőre készül a női ETTU Kupában az SH-ITB Budaörsi 2i SC asztalitenisz-csapata, amely először játszhat a fináléba kerülésért a második számú európai sorozatban. A spanyol Cartagena elleni párharc első mérkőzését szombaton rendezik a Városi Sportcsarnokban.

A házigazda szakosztály az egész napot a sportág népszerűsítésének szenteli, a Budaörsi Pingpong Napja minden programja díjmentes lesz. Reggel 9 órától nyílt amatőr bajnokságot rendeznek, délután pedig a Budaörsi SC edzőivel és játékosaival pingpongozhatnak az érdeklődők. Az ETTU Kupa-találkozó 17 órakor kezdődik majd, ennek első szünetében kerül sor az amatőr bajnokság eredményhirdetésére, a másodikban pedig a tombola sorsolására, amelynek fődíja 3 darab napijegy az április 21. és 28. között sorra kerülő budapesti asztalitenisz-világbajnokságra.
“Sporttörténelmi időszaknak vagyunk részesei. Hamarosan Magyarország megrendezi az eddigi legnagyobb hazai asztalitenisz versenyt, mi pedig korábban játszottunk már BL-döntőt, az ETTU Kupában azonban még nem jutottunk el a végjátékig. Most a finálé kapuja előtt vagyunk, és bízom abban, hogy a szombati programsorozatunkkal reflektorfénybe tudjuk állítani a sportágat.” – nyilatkozott a vb sajtószolgálatának Szvitán Krisztina, a budaörsiek szakosztály-vezetője.
A háromszoros magyar bajnok klub Pergel Szandra, Fazekas Mária, Nagyváradi Mercédesz, Lovas Petra összeállítású csapata március 24-én játssza majd a visszavágót Spanyolországban.

slr \ sag

MTI 2019. március 6., szerda 11:16

About Káró Adrienn

Weboldal szerkesztő és szövegíró vagyok. Az internetet lényegében a kezdetek óta használom. Saját weboldalaim működtetésénél fogva mindig a hiteles információk átadására törekedtem. Az elmúlt húsz év alatt az internet egy turkálóvá nőtte ki magát, ahonnan igyekszem megtalálni és megmutatni a valódi értékeket.

View all posts by Káró Adrienn →